A cipő fogalmának újraértelmezése

2009. október 24. cikke.

A cipő fogalma ősidők óta az emberhez tartozó, mindennapokban használatos lábbelit határozta meg. Felépítése nem sokban változott, a talp, a felső és belső rész állandó hozzávalói a cipőnek. Mégis feltűnt egy tervező, aki teljesen új szemszögből tanulmányozta a cipőket.

Julian Hakes

Julian Hakes

Ezek a cipő tervek valójában egy íróasztal mögött ülő ember fejéből pattantak ki. Julian Hakes építész fejéből pattant ki ez az új formabontó ötlet. Hakes a lábbeliket egy híd felépítéséhez hasonlította.

Először mikor megláttam a képeket, nem tudtam eldönteni, hogy pontosan mit nézek. Akár szépen és gondosan kidolgozott műalkotásokhoz is hasonlíthatnám. Az építész szerint a cipőnek a sarok és a lábujjak között kell kapcsolatot, azaz hidat alkotniuk.

A cipő felső részét egy a lábfej köré csavarodó pánt helyettesíti, vagyis az egész cipő egy pánt. Ugyanis a lábbelik vékony gumirétegből és bőrből készülnek. A járófelületen tapintható a gumiréteg, amely könnyed és légies járást biztosít viselője számára.

A belső és felső részt is bőr borítja. A cipők semmi nemű díszítést és mintát nem kaptak felületükre, a tervezőjük a formájukat és egyediségüket kívánta hangsúlyozni a letisztultságokkal és egyszerűségükkel.

Ami a leginkább meglepett engem, hogy mind magassarkú cipők. Új és ismeretlen még az emberiség számára a talp nélküli cipő. De nemcsak ez az egy eltérés van a hagyományos cipőkkel szemben. A lábbelik felépítése is különböző. Elképzelhető, hogy a jövő magassarkúit láthatjuk magunk előtt. Ha ez lenne a tény, akkor minden bizonnyal kisebb-nagyobb sikereket várhat tervezőjük.

julian-hakes-shoe

Magyarországon sajnos még nem kaphatók a kollekció darabjai, de reménykedjünk, hogy hamarosan hozzánk is elérkezik. Azoknak, akik szeretik a merész és egyedi darabokat, kifejezetten ajánlom a magazinok és plázák kínálatának böngészését.

Eddig 2 hozzászólás érkezett

  • 1. Toldiné Ható Zsuzsanna − 2009. november 4. 19:42

    Nagyon érdekesnek tartom ezt a cipőt, igazán szeretném kipróbálni. Szerintem, így látásra jónak tűnik, ha könnyed benne a járás, akkor jó lenne itthon is kipróbálni. Ha mód lenne rá szíves értesítésüket kérem, hogy hol és mikor lehet kipróbálni ezt az újdonságot. Tisztelettel: Toldiné Ható Zsuzsanna

  • 2. Deco Design − 2011. március 31. 20:39

    Tisztelt Zsuzsanna!

    Julian Hakes, a tervező oldala: http://www.hakes.co.uk/

    E-mail címe: julian.hakes@hakes.co.uk

    Facebook oldala: http://www.facebook.com/pages/Julian-Hakes/124686334232655

    Twitter: http://twitter.com/JulianHakes

    A megadott elérhetőségek bármelyikén keresztül felveheti vele a kapcsolatot! Remélem sikerrel jár, és minél előbb büszke tulajdonosa lehet egy ilyen különleges cipőkreációnak!

Szólj hozzá valamit Te is!