„A divat azok utánzása, akik különbözni akarnak azoktól, akik semmiben sem különböznek egymástól” – nyilatkozta a divat egyik nagyágyúja, a haját copfba fogó, télen-nyáron napszemüveget viselő Karl Lagerfeld.

De hát mit is jelentsen ez egy nő számára, aki hajlamos saját magát a külvilág tükrén át meghatározni? A nagy gonddal, hosszú órák kemény shoppingmunkájával összeválogatott, egyedinek vélt darabok ócska utánzatok? Nincs különlegesség, nincs másság, nem létezik egyéni ízlés? Egyek vagyunk a sok közül? Vagy kijelentő módban… egy a sok közül. CSAK EGY A SOK KÖZÜL.

Karl Lagerfeld és Zaha Hadid tervező

A ruha nem tesz minket különlegessé. E szomorú kijelentés, amelynek tudatosodása nők millióit tudná megríkatni, egyszerű tény a bevásárlószatyrok tömkelegeit cipelő hímnemű rabszolganépség körében, akik a nemes cél érdekében életük számos hasznos (értsd futball, autó, stb, nézőpont kérdése) dologgal tölthető óráját áldozzák fel.

De mi is a divat varázsa? Miért érzünk késztetést magunkban arra, hogy beszerezzünk mindent, ami éppen trendi, ami jól áll(na), annak ellenére,hogy ruhásszekrényünk telve teljes mértékben hordható ruhadarabokkal?

Jöjjön mondjuk egyik lehetséges válaszként a biológia. Bárhogy is vesszük, programozva vagyunk (á la Vonnegut, te kis csibész!). Mit találnak vonzónak a férfiak, mit a nők? Míg a nők delejesen vonzódnak a társadalmilag elismert, hatalommal bíró alfa-hímek iránt, addig a férfiaknak a külcsín a legfontosabb. Egy férfi lehet akár olyan ronda is, mint egy varangyosbéka, de ha sikeres, jó fellépésű, tekintélyt parancsoló, akkor vonzódnak hozzá a nők, mint mézhez a legyek.

Ellenben egy nőnek társadalmi szempontból átok lehet csúfsága, nem megfelelő szocializálódása. Muszáj fenntartania neki egy bizonyos szintet: hamar berágja magát a személyiségbe a megfelelni vágyás.

Ez már az ókori Egyiptomban is megfigyelhető volt: a társadalmi emelkedéssel együtt járt a ruházkodás megváltozása. Aki adott magára, az az egyszerű, áttetsző, hálóingre emlékeztető ruhadarabot ráncolt, rakott kötényviseletre cserélte. Gyakori volt a parókaviselet is, amit rövidre nyírt hajra húztak rá, módosabb férfiak körében az álszakáll dívott. Ha már a fejeknél tartunk, az ókori görögök előnyben részesítették, ha fedetlen fővel járhattak, csupán utazáskor került a fejükre lapos, kerek, karimás nemezkalap (petaszosz), vagy bőr/nemezsapka (pilosz). A karperecek, gyűrűk, nyakláncok és egyéb ékszerek valamennyi ókori nép körében gyakoriak voltak: aki megengedhette magának, az hordta, aki nem, az meg olcsó anyagokból leutánozta.

Karl Lagerfeld

Na de mi a helyzet a „sötét középkorral”? A kezdeti időszakban eljött a nők számára a „begubózás” időszaka: a testükből semmit szabadon nem hagyó, bokáig érő, övvel összefogott ingruha lett a dress code, amelyet fejükre húzott fátyollal vagy köpennyel tetéztek. Ha egy csintalan gyerek gondolva egyet lerántotta volna a fejviseletet, előtűnt volna a hagyomány szerint hosszúra növesztett haj.

Pár évszázaddal később szintén dús hajkoronával rendelkeznek a nők… na de a sajátjukkal? A természetes hajból vagy gyapotból készült vendéghaj nagy népszerűségnek örvendett a barokk és rokokó korában- élősködők ide vagy oda. Pazar ruhához pazar hajkorona illik, miért is rontaná el bárki az összhatást, ha megengedhet magának egy műremekbe szabott, a pisai ferde torony magasságával (de nem a dőlésével!) vetekedő frizurát?

Flaviana Matata, a 2007-es év egyik nagy befutója számára ez már nem fontos. A tanzániai modell, aki olyan divattervezők kifutóin fordult már meg, mint Alexander McQueen (R.I.P.), vagy Vivienne Westwood, kopaszon is képes hódítani.

Vagy vegyük magát Viviennet: az excentrikus divattervezőnő sohasem számított átlagosnak, mindig a saját feje után ment, külön kis világot kreálva magának.

Sugárzik belőle a magabiztosság, az életöröm, az erotika. Hogy miért? Valószínűleg ő is rájött a titokra, amelyet sokra becsült kolléganője, Coco Chanel foglalt szavakba, megszívlelendőül ajánlva minden nőnemű lénynek:

“A divat első számú parancsa, hogy érezzük jól magunkat a viselt ruhában. Nincs stílustalanabb nő annál, mint aki bizonytalannak érzi magát a ruhájában.” – Chanel

Kardos Szabina
(pályázati munka)