A közelmúltban böngésztem az interneten: szokás szerint lehetőségek, akciók, reklámok egész garmadája áramlott felém, az volt az érzésem, hogy hasonlóképen borítanak el, mint a valódi, vízen szörfözőt a hullámok. Egy dolgon azonban mégis megakadt a szemem.

A címszó, ami fölkeltette az érdeklődésemet a következő volt: „Babamodellkedés”. Hirtelen több jelentés is átfutott az agyamon, az viszont, hogy a szót a szoros értemében olvassam, csupán végső megoldás volt. Mivel az ominózus hirdetés megjelenése előtt csak felnőtt modellekről hallottam, úgy döntöttem, utánajárok a témának. Különleges élményeket és tapasztalatokat szereztem, melyeket szeretnék megosztani minden kedves Olvasóval.

Az első lépés, hogy maradtam a számítógép előtt és rákerestem a kulcsszóra; kíváncsi voltam arra, hogy honnan ered. Nos, kaptam rá választ: természetesen az USA-ból. Az 1920-as évek elején – ez sem tegnap volt – első ízben felnőttek számára rendeztek szépségversenyeket; még az is kiderült, hogy egy hotel tulajdonosa szánta a megmérettetést turistacsalogató marketingfogásnak. Hogy bejött-e neki? Az évek múlásával a szépségversenyek szórakoztató, politikai, oktatási események kiszolgálóivá váltak és az 1960-as évekre ez átterjedt a felnőttekről a gyerekekre is.

Itt valamivel másabb helyzet alakult ki: a zsűri nehezebben tudott dönteni, hiszen a vagány kisfiúk és édesen öltöztett-sminkelt kislányok közül mindegyikük tehetséges volt valamiben. Ennek bemutatására kaptak is lehetőséget: a saját, egyéni produkciójuk keretében táncoltak, énekelhettek, de bemutathattak bármit, amiben ügyességük, rátermettségük kitűnt.

A mai napig tartalmaznak továbbá a gyermekszépségversenyek ruhabemutatót is, melynek során láthatjuk a gyerekeket utcai, sportos jellegű vagy éppen estélyi ruhát viselve végig sétálni a színpadon, a kifutón. Ennek analógiája volt az, ahogyan a felnőtt modellkedésből kialakult, sőt mostanában már bevett gyakorlattá vált a babamodellkedés.

Olyannyira, hogy 2011-ben senki nem lepődik meg azon, ha egy terméket, ruhát, netán a gazdasági-kereskedelmi szféra egyéb termékeit nem felnőtt modellek; férfiak és nők, hanem kisfiúk és kislányok mutatják be a nagyközönségnek.

Csak magunkon kell körülnéznünk (ez volt a második lépés, amit megtettem): a rohanó metró ablakán, a televízió műsorait megszakító reklámblokkokban, az óriásplakátokon, a kirakatokban és valóban bármerre, ahol járunk gyakorta visszamosolyog ránk egy szőke hajú kislány göndör fürtökkel, aki tisztálkodó szert, netán kozmetikai cikket javasol, és olyan kisfiú, aki roppant meggyőzően hirdeti az adott termékről, hogy: „Szuper!” És ott vannak a kisbabák; ők leginkább babaápolással és azok eszközeivel kapcsolatos információk birtokába juttatnak bennünket.

És a harmadik lépés: elmentem egy babafotózásra.

Az ügynökségen készségesek voltak. A fotós roppant elfoglalt: amikor megérkeztem, ő éppen egy általános iskolás fiúról készített képeket; az előtérben már várt két óvodás kislány -ők mindenképpen közös képeket akartak- és a nap folyamán egy későbbi időpontra vártak még szülőket: egy hét hónapos babát és egy, csupán pár hetes csecsemőt vittek.

Megtudtam pár alapvető dolgot. Például azt, hogy a fotósnak minden gyerekhez másképpen kell viszonyulnia: én magam is tapasztaltam, hogy az említett kisfiú kissé szégyenlős volt- őt jobban kellett biztatni, instruálni; a kislányok illegették magukat, hajszál pontosan úgy pózoltak, mint ahogyan a hivatásos modellektől látták (…hol is vannak már azok az idők, amikor a 2-3 éves kislányok királylányok, tündérek akartak lenni…), a babák pedig általában ott maradnak, ahová helyezik, beállítják őket a szülők a fotós instrukciói, elképzelései alapján.

Egy élmény volt! És bevallom, azóta ha a kezembe kerül egy prospektus, amin babamodellek szerepelnek, másképpen nézek rá.

Udvarhelyi Marianna
(pályázati munka)