Számolta. Már hatodszorra kapta a szemrehányást azért, mert reggelente – a fürdőszobai húszpereces készülődésre szánt időből – négy-öt percet a szemöldöke kihúzásával, szemhéja halvány színezésével, ajakkontúr rajzolással, végül egy kis “hegyipír” felrakásával töltött. Pocsékolta az időt, ezzel akadályozva a párját, a reggeli villámgyors, munkába menet előtti, kapkodós készülődésben.

Doutzen Kroes (A kép illusztráció)

A kritika mellé, rendszerint járt egy “bezzeg” is. Mármint, hogy bezzeg a kolléganője, a Márti. Miért nem követi az ő – közös ismerősük – példáját, aki festetlen, természetes arcszínnel is ki mer menni az utcára, emberek közé. Nem szégyelli, hogy nem divatosan barnapiros az arca, nem kék – vagy éppen zöld, esetleg aranyszínű – a szemhéja, semmi extra nincs sem a szemöldökén, sem a szempilláján, és persze ezekért a külső jegyekért mindenki csak becsülheti, amiért nem hiú, hanem egyszerű, és éppen ezért, úgy szép, ahogy van, ahogy a Jóisten megteremtette.

Meg is orrolt a Mártira. Nehogy már otthon, még a saját párja is a kolléganőjével példálózgasson, és neki naponta felhánytorgassa azt a reggeli négy-öt perces, tükör előtti időtöltést!

Össze is kaptak rendesen, még egy pár napos mosolyszünet is volt közöttük a párjával emiatt. De hát végtére is, fiatal házasok, hamar kibékültek. Sőt, a férje, engesztelésül, még a kétnapos munkahelyi kirándulásra is befizette.

Menjen csak el a kolléganőivel ő is, telik nekik még annyira, hogy két napra kiruccanjon Bécsbe. Mit ad Isten, hát persze, hogy a Mártival került egy szobába! Amikor senki nem látta, elhúzta a száját, de azért tartotta magát, és igyekezett igen udvariasan viselkedni. Még meg is kérdezte, kolléganője melyik ágyat választja, neki ugyanis teljesen mindegy, hogy ablak, vagy ajtó közelében alszik.

Az éjszaka jól telt az idegen helyen, ki is aludta volna magát. A reggeli nyolcórai kezdéséig volt még idő, amikor “hajnali” hat órakor, váratlanul, megszólalt a szobatársnője ébresztőórája. Felriadt rá, és amikor a takaró alól lopva kilesett, látta, hogy a másik gyorsan lenyomja az órát, nehogy a csörgés felverje őt is, majd lábujjhegyen kioson a fürdőszobába. Fura hajnali szokás – gondolta. Lehet, hogy csak wc-re megy, megszokhatta, na de minek ahhoz ébresztés?! Esetleg hajat mos, vagy kádfürdőt vesz, ahhoz tényleg több idő kell. Valahogy kiment a szeméből az álom. Éberen feküdt az ágyban, és néha lopva a fürdőszobaajtó felé lesett. Onnan halk zörejeket hallott, de vízcsobogást nem. Nagy volt a csend, szinte tapintható, így egy idő után rémülten vette észre, hogy erősen dobog a szíve. Mi van, ha a Márti rosszul lett odabenn? Esetleg mégis vett egy kádfürdőt, aztán a gőztől, vagy a túl meleg víztől, elájult. Lehet, azóta már meg is fulladt! Olyan idegesség vett rajta erőt, hogy érezte, semmiképpen nem tud visszaaludni. Pedig hol volt még a felkelés ideje! A reggeli csak nyolckor kezdődik, és még így is, csak háromnegyed hét volt.

Kicsivel később, újra megébredve konstatálta, hogy talán mégis elszunnyadhatott, de amikor a takaró fölött a másik ágyra vetett egy pillantást, látta, az továbbra is üres. A kolléganője nem feküdt vissza, és a gyűrött takaró arra utalt, időközben az ágyát sem rakta rendbe. Vagyis, ezek szerint, még azóta sem jött ki a fürdőszobából. Most már a kíváncsiság tartotta ébren. Fél nyolc körül, éppen kászálódott kifelé az ágyból, amikor Márti frissen, üdén, azzal a szép, természetes arcszínével, kijött a fürdőszobából.

Jaj, ne haragudj drágám – kezdett azonnal szabadkozni -, én igyekeztem nagyon, de csak mostanra tudtam elkészülni. Hiányoznak az otthoni körülmények, a fürdőszobai világítás itt nem a legjobb.

Tudod, reggelente legalább másfél órára van szükségem, hogy igazán rendbe hozzam az arcom. Elárulom neked: a bőröm rettenetes! Olyan piros arccal ébredek, mintha gutaütés kerülgetne. Ez a sok, megrepedezett vérerecskétől van, születési hiba. Ráadásul a bőröm nagyon zsíros, tág pórusú, lyukacsos. És pattanásaim is vannak, csúnyák, nagyok, harmincéves létemre. Nem tudok velük mit csinálni. Először ezekkel kell kezdenem a napot. Leápolom a pattanásokat, szesszel, majd krémmel. Azután a tág pórusok eltüntetése kerül sorra, ehhez – több menetben és rétegben – különféle arcápolókat használok. A szemem alatti sötét karikák – a rossz emésztés nyomai – is sok gondot okoznak. Ezeket is, mint a piros arcszínt világosítanom kell. Csak az arcomat természetes színűre, a szemem alját pedig még világosabbra. A szemhéjam is szörnyű, nem is sötét, majdnem fekete. Ehhez tejeskávé színű púder szükséges. A homlokomra matt alapozó kerül, a zsíros bőr és – minő ellentmondás – a száraz ráncok ellensúlyozására. A szemöldökömet reggelre – hihetetlen, de mégis igaz – elfekszem. Ezt percekig fésülgetnem kell, egy speciális, kis kefével. A szempillám viszont össze-vissza töredezett. Ezt előbb simítanom, majd göndörítenem kell. És ez minden nap  másfél órámba kerül! Másfél óra csak azért, hogy úgy nézzek ki, mint aki smink nélkül, reggel kikel az ágyból!

Úgy megsajnálta. De tényleg. Elhatározta, nem is mondja el a párjának. Higgyen, amit akar. Inkább elviseli továbbra is, azt a reggelenkénti kis veszekedést.

Megéri, hiszen olyan édes a kibékülés…

Mester Györgyi
(pályázati munka)