Minden párkapcsolatban alapelv, elvárás a hűség. Egy kötelék, amely bizalomból és szeretetből kovácsolódott össze, ám néha még így is kevésnek bizonyosodik. A kísértés már az első emberpárt is elérte, így az elcsábulás évezredes bűnünk, csak épp az aktuális megnyilvánulása változik.

Mi a hűség feltétele?

A hűség a kapcsolatok elején egy nagyon magától értetődő dolognak számít. Az idő viszont telik, és lehet, hogy hónapok, de lehet, hogy évtizedek után eljön az a bizonyos holtpont.

Felüti fejét a zöldszemű szörny és azonnal megkezdődik egy véget nem érő vita hűségről, érzelmekről, a kapcsolat milyenségéről. Ahhoz, hogy párunk hű maradjon hozzánk, feltétlenül korrektnek kell lennünk.

Ez az egyenesség legyen benne elvárásainkban – nem szabad elfogultnak lennünk önmagunkkal szemben sem- és viselkedésünkben. Tévedni emberi dolog, nem választhatjuk mindig a helyes utat, a lényeg, hogy vállaljuk fel tetteinket és azok következményeit. Az érzelmi biztonság nagyban meghatározza azt, hogy hogyan is viszonyulunk az ellenkező nemhez. Kíváncsiabbak, kacérabbak vagyunk, ha nincs szilárd szerelem vagy szeretet a hátunk mögött. Párunk nem lesz hűséges attól, hogy magunkhoz láncoljuk, nem hagyunk neki mozgásteret és burkot vonunk köré. El kell fogadni a természetét és csak annyira szabad terelgetni, hogy az javára váljon, ne csorbuljanak az önálló értékei. Ha valaki ennek az ellenkezőjét tapasztalja, egyértelműen szabadulni próbál. Egy basáskodó oldalborda senki számára sem vállalható hosszútávon, keresni fog egy menedéket, ahol minden egyebet megkap vagy egy olyan ölelést, melyben mindent szabad, korlátok nélkül.

Mi számít hűtlenségnek?

Erre a kérdésre mindenki maga tudja a választ. A társadalom alapvetően a testi kontaktust egy kapcsolaton kívüli féllel már annak tartja, ám ez annál bonyolultabb. A viszonzatlan szerelem egy másik ember iránt nem számít érzelmi megcsalásnak? És egy viszonzott, ám beteljesületlen?

Tiszteletben tart minket, nem aláz meg azzal, hogy félrelép, de érzelmileg már régen alul maradtunk. Az ehhez hasonló esetekben ritkán kerül sor kenyértörésre, jönnek az elkeseredett próbálkozások, és a siker nem az újonnan felébredt szerelemben rejlik, hanem a lemondásban. A párunk lemond erről a beteljesületlen érzésről, elhatározásra jut, hogy visszacsinál mindent, mintha mi sem történt volna. Csak később újra és újra előjönnek ezek a gondok, mivel ez „megoldás” egyenlő azzal, hogy szőnyeg alá söpörjük a problémát.

Az egyéjszakás kalandok többféleképpen is felfoghatók: egyszerű szórakozás, megbocsátható, hiszen az ember nem ehet évekig csak sajtot, így nem lehet csak egy embert szeretni, tehát el lehet nézni az efféle kilengéseket. Ezt leginkább hosszú házasságokban látjuk, egy fiatal kapcsolatban ez nem indok a megcsalásra. Másrészt jön az önostorozás, hogy nem nyújtunk valahol eleget: az ágyban, külsőnkben, viselkedésünkben vagy érzelmeinkben. Ilyenkor a felszarvazott fél szenved, gyötrődik, és vagy hagyja a hátsó ajtón át visszakullogni kedvesét, vagy radikális változtatásokat vezet be, majd pedig a szeretőt kezdi el gyötörni.

Fontos tisztázni, hogy minden két emberen múlik. A szerető sosem nyerhet, másodikként lép be a kapcsolatba, és mindig az is marad. Elszeretni valakit könnyű, ám a megtartás nehezen megy, hiszen ha valaki rákap a tiltott gyümölcs ízére, valószínűleg többször is szakítani fog a fáról. Az éveken át tartó viszony megfeleltethető a másik totális megalázásának, főleg, ha az érintett félen kívül mindenki tisztában van a titkos románccal. Az ilyen házasságokban, párkapcsolatokban a kényelmi szempontok dominálnak, mert szakításkor nem kell osztozkodni, van egy állandó pont az életünkben, akit bármikor előránthatunk. Ha gyermek is van már, sokszor hallani, hogy miattuk nem válnak el a szülők. Ez a lehető legrosszabb megoldás, hiszen nem csak magunkat, hanem gyermekeinket is gyötörjük, rossz példát állítunk eléjük. Megéri a kockázatot? Egyértelműen nem.

A megoldás

A legjobb megoldás a védekezés. Törekedjünk arra, hogy mindent megtegyünk kapcsolatunkért. Nap mint nap ápolni kell, fejleszteni, mert párunknak (és nekünk is) többféle szerepben kell tetszelegnünk azért, hogy minden jól működjön. Egyszerre kell lennünk a legjobb barátnak, a lelki társnak, akivel viccelődni lehet és komolyan beszélgetni. Kell hogy legyen a tarsolyunkban egy jó szerető, hiszen a szex alapköve egy kapcsolatnak, és ha ez nincs vagy nem jó, könnyen elkezdhet kifelé kacsintgatni partnerünk. Egyébként a legtöbb esetben ez az indítéka a hűtlenségnek.

Anyaként kell megoldanunk a mindennapi gondokat, kellemes környezetet biztosítva, megmutatni, hogy nem csak magunkra (és ha vannak, gyermekeinkre), hanem párunkra is van időnk. A férfiak szeretik az olyan nőket, akik mindent a kezükben tartanak. Szóval domina, törékeny nő, anya, háziasszony, karrierista, támasz, kritikus és hallgatóság egy személyben. Nagy feladat ez mindegyikőnk számára, de ilyenkor nyilvánul meg, hogy mennyivel keményebb fából faragtak minket, mint az erősebbiknek tartott nemet.

A nők meg akarnak és meg is felelnek, mert van kitartásuk és végtelen hitük. Viszont nekünk is vannak igényeink, amelyeket ne féljünk hangoztatni, mert ketten vagyunk egy kapcsolatban, és épp ezért nem csak egy félnek kell a harmóniára törekedni!

Dönthetünk, hogy engedünk a kísértésnek vagy sem. Először mérlegeljük a kockázatot, a kárt, amit ezzel okozunk, majd pedig azt, hogy mit nyerhetünk. Egy pikáns csevegésért vagy éjjelért nem érdemes egy stabil köteléket felrúgni, kellő intelligenciával és bátorsággal meg tudjuk beszélni párunkkal, hogy mi az a plusz, ami hiányzik a párkapcsolatunkból. Fontos a másik tisztelete, volt/van az együtt eltöltött időben jó is, amiért hálásak lehetünk, ezért ha mégis egy harmadik mellett döntünk, muszáj átgondolni, hogy Ő megérdemli-e.

Meg tudnám bántani ezzel? Mit tud adni a harmadik, amit Ő nem? Az egészen biztos, hogy nem tudná ugyanazt nyújtani? Nagy a felelősség, hiszen egy döntéssel több ember sorsát is befolyásoljuk, fájdalmat okozunk, de talán újra boldogságot kapunk. Csak nem mindegy,hogy milyen áron.