A lingerie (jelentése: fehérnemű) a francia linge (lenvászon) szóból ered. Fogalomkörébe tartozik minden olyan elegáns és gyakran csábító ruhadarab, mely csipkéből, selyemből, sifonból vagy akár műszálból készül.
Legkorábbi ábrázolása egy ókori szicíliai mozaikon látható, az alkotáson szereplő női atléták keblüket – hogy annak mozgása ne zavarja őket testgyakorlás közben – egy, a mai melltartók ősének tartott pánttal kötötték át. A középkori emberek felső ruházatuk alatt rövid vászoninget viseltek, ebből alakult ki később a kombiné.

Irina Sheik Intimissimi fehérneműben
Azonban a fehérnemű igazi térhódítása a 20. században indult meg. Az 1900-as évek a női egyenjogúság és a szexuális felvilágosodás időszakává vált.
Az 1930-as évektől kezdve nőtt a választék, és népszerű termékké vált. Az élet egyre több színterén jelent meg, többek között szerepelt a mozivásznon, színházakban, mulatókban, így helyet kapott a mindennapokban is.
A 40-es években a melltartót a mell kiemelését szolgáló betétekkel, díszvarrásokkal készítették. Az egyre inkább hódító nadrágviselet új fehérneműtípust hozott létre: a csípőszorítós alsónadrágot. A mintás habselyem mellett egyre kedveltebb lett a fényes szatén. A második világháború utolsó éveiben tapasztalható anyaghiány miatt divatba jöttek a házilag horgolt vagy kötött alsóneműk. A negyvenes évek szenzációja azonban kétségkívül egy amerikai találmány, a nejlonharisnya volt.
Ezt követően az 50-es években a teltkarcsú nőideál jött divatba. Megjelent a derekat elszorító, a melleket hangsúlyozó fűző, illetve az önálló derékszorító is. A dús kebleket kúpos kosarú melltartó emelte ki, amelyet merev, drótmerevítőkkel támasztottak alá.
Érdekesség, hogy a legelső fűző modellek az 1300-as években jelentek meg, melyek még több réteg szövetből készültek. A fűző neve és elkészítése, sőt formája is változott az évszázadok során, de a lényeg mindig a nőies alak kihangsúlyozása volt. Az 1900-as évek divat trendje hozta meg az igazi változást.
A fehérnemű mindent elsöprő forradalma Brigitte Bardot nevéhez fűződik, aki “És Isten megteremtette a nőt” című filmben, egy alig valamicskét takaró fürdőruhában jelent meg, amelyet – Bikini szigetén az amerikaiak által folytatott atomkísérletek emlékére – bikininek neveztek el. Ma már alig hisszük el, de annak idején a bikini az egész világot sokkolta. Olyannyira, hogy jó ideig még a modellek sem voltak hajlandók felvenni.

Victoria's Secret fehérnemű
Majd a 60-as években a kis mell, a vékony láb és a keskeny csípő hódított. A szoknya egészen megrövidült, olykor alig combközépig érő volt. A miniszoknya alól eltűnt a harisnyatartó, és megjelent a kényelmes, de kevésbé erotikus harisnyanadrág.
Megjelent egy új, elasztikus hurkolt anyag, a stretch, mely rövid időn belül népszerű lett. Egyre több színben pompáztak az alsóneműk. A fekete fehérnemű hamar a nők egyik kedvencévé vált. A bugyi már testre simult, télen viszont a hosszú szárú, térdnél csipkefodorral végződő tundrabugyit hordtak.
A következő évtizedben a melltartók alul merevített és hosszított vagy rugalmas anyagból, varrás nélkül készültek. Divatos volt a harisnyanadrág, de visszatért a csipkés harisnyatartó és a színes harisnya is.
Az egyre kisebb bugyik mellett, változatlanul használatos maradt a térdig érő, csípőszorítós nadrág.
A 80-as évek slágere a body volt. A rugalmas, kényelmes, alul kapcsos darabot egyszerűen felsőruházatként viselték. Szintén ezekben az években Madonna öltözködése is hatott nők millióira, aki divatba hozta a melltartót nem akármilyen utcai viseletként. Stretch anyagból már nemcsak alsónemű, hanem felsőruházat is készült, amely alatt nem lehetett hosszú, vastag bugyit hordani, ekkor jelent meg a tanga.
A kismellű nők legnagyobb örömére a 90-es évek óta népszerű a push up (nyomd fel) melltartó, ami elbűvölő dekoltázst varázsol. A beépített párnácskák bármilyen méretű kebellel csodát művelnek. Manapság a “mindent láttatni” divatját éljük, és minden trendi. A férfiak részéről pedig elvárás, hogy dekoratív esetleg szexis fehérneműt hordjon a kedvese.
Legyen szó elbűvölő melltartóról, vékony derekat sejtető fűzőről, sejtelmes tangáról, szexi harisnyakötőről, a fehérnemű változatlanul hódít, ma már elképesztő választék áll rendelkezésünkre, mind formáit, színeit, anyagait tekintve. A legtöbb nő imádja viselni, és esetenként fegyverként használja a férfiak becserkészésében. A lényeg persze az, hogy jól érezzük magunkat választott ruhadarabunkban, mindamellett az egyéniségünket is tükrözze.
Zubán Beáta
(pályázati munka)