Ez a kijelentés oly nagy népszerűségnek örvend a fiatalok körében mint a közismert szórakozóhelyek látogatása. Sokaknak egy nagyon egyszerű megoldásnak tűnik, ha ezt a pályát választják. Csillogás, hírnév, divat. Nem kell hozzá semmi tudás, elég ha szépek vagyunk. Vagy mégsem?
A köztudatban nagyon elterjedt az a nézet, hogy modellnek lenni nem nagy dolog, elég a jó alak. Ez egy óriási tévedés. Azon túl, hogy ez a fajta gondolkodás lealacsonyítja ezt a szakmát, téves elképzeléseket is közvetít. Nem elég a jó alak. Ez is egy szakma, aminek vannak szabályai, sajátosságai. Ezt is tanulni kell mint minden más tevékenységet.
Naponta több levelet kapok, amiben a levélíró közli, hogy modell szeretne lenni. Sok esetben ennyivel ki is merült a levél. Sajnos ezekkel a levelekkel nem sok mindent tudunk kezdeni, általában sok sikert kívánunk és ezzel lezártnak tekintjük a levelezést.
Hogy miért? Előzetes szűrőként. Amikor kitűzünk egy célt saját magunk számára, akkor azt azért tesszük, mert el akarjuk érni. Ez elég nyilvánvaló. A céloknak vannak olyan tulajdonságuk, hogy maguktól nem valósulnak meg és más sem tudja helyettünk elérni. Így mi sem tudunk más helyett modellkedni vagy tálcán odaadni egy olyan pozíciót, ami már megvan alapozva.
Ha alaposan tájékozódunk, akkor megvan a tudásunk ahhoz, hogy sikerrel elinduljunk. A tájékozódáshoz szükséges információkat megadtuk. Ha valaki értelmezi, akkor tudja mit kell tenni. Csak az fog eredményt elérni, aki cselekszik. Mi senki helyett sem cselekszünk.
Amiért ezt a magazint létrehoztam, annak az a célja, hogy a létező legtöbb információt megadja erről a szakmáról és a hozzá kapcsolódó területekről, így különösen a modellkedésről, szellemi és testi egészségről, a táplálkozásról és egyéb érdekességekről.
Az elmúlt év szeptembere óta olyan tudásanyag halmozódott fel, ami alapján bárki átláthatja ezt a területet és bátran nekivághat anélkül, hogy tartania kellene az esetleges kudarcoktól illetve buktatóktól. Első ilyen írás, ami átfogó képet ad az Útikalauz a modellkedéshez című letölthető útmutató. Ez önmagában képes átláthatóvá tenni bárki számára, hogy hogyan is működik ez az egész. Amit a letölthető füzet nem tartalmaz, az elolvasható a modellkedés kategória cikkeiben. Egyre több a cikk, jó hosszúak, de aki modellkedni szeretne, annak a végig olvasása bizonyára nem okoz gondot.
Annyi szükséges mindezen dolgok megértéséhez, hogy ismernünk kell a magyar nyelvet és a szavak jelentését. Nincsenek mögöttes tartalmak, mindent igyekeztünk érthetően, egyszerűen leírni. Nem a szakma számára írtuk, hanem a nagyközönség számára.
Ez a szakma mégtöbb intelligenciát követel, mint a többi. Legalábbis ideális állapotban. Mivel itt a reflektorfényben dolgozik a modell – akár fotómodell, akár divatmodell – kellőképp tisztában kell lennie azzal, hogyan kezelje mindezt. Hogyan kezelje saját magát a “kirakatban”, hogy kezelje a népszerűségét és hogyan viszonyuljon a környezetéhez, valamint milyen életvitelt folytasson. Nem könnyű feladat, hiába is tűnik annak.
Összefoglalva, aki modellkedni szeretne, annak önerőből kell tájékozódnia. Nem hallomás alapján kell dönteni, hanem utána kell járni a dolgoknak és az alapján kell meghoznunk döntésünket. Az információk nyilvánosak, hozzáférhetők bárki számára. Mindent tartalmaznak, amit egy pályakezdő modellnek tudnia kell. Azt is, hogyan kell elindulni, mit kell tenni a kezdeti lépéseknél. Ne feledd! A saját sikered kulcsa a te kezedben van! Rajtad múlik, hogyan használod.
Munkatársaim nevében is sok sikert és eredményt kívánok ezen a pályán minden elszánt és intelligens leendő modellnek!
1. Kovács Beáta − 2010. február 8. 19:33
Szerintem ez nagyon igaz! Amiket itt olvastam! Én is szeretnék egyszer modell lenni!
2. Magyar Alexandra − 2010. február 8. 22:00
Sziasztok!
Természetesen én is szeretnék modellkedni majd egyszer és számomra nagy segítséget nyújt ez az oldal a kellő felkészüléshez!!
Köszönöm!
3. Szalay Krisztián − 2010. február 8. 22:49
Kedves Bea és Alexandra!
Ez valóban egy szép szakma, de itt talán méginkább kiélezett a helyzet több szempontból is. Ezek okait itt megtaláljátok a különféle cikkekben. Folyamatosan kerülnek fel olyan írások, amikkel igyekszünk átfogó képet adni erről a területről. Használjátok sikerrel!
4. Nagy Diána − 2010. március 7. 16:48
Sziasztok!
Nekem csak egy kérdésem lenne.Mégpedig az, hogy a fotómodellnek a teste ugyanolyan fontos mint a manökkennek? Tehát ha nem olyan vékony hanem van rajta egy kis fölösleg még akkor ish lehet belőle fotómodell?
5. Szalay Krisztián − 2010. március 7. 23:38
Dia, közelítsük meg a kérdést máshonnan. Minél tökéletesebb alakja van egy fotómodellnek, annál nagyobbak az esélyei. Ha van egy pici felesleg, az még önmagában nem jelenti azt, hogy alkalmatlan a munkára. Meg látatlanban nehéz bármit is mondani. Ahány megrendelő, annyi féle elképzelés, annyi féle lehetőség.
6. Kovács Katalin − 2010. április 3. 10:07
Sziasztok!
Ez a cikk nagyon hasznos volt a számomra és rájöttem, hogy tennem is kell valamit azért, hogy elérjem a célomat. Egy kérdésem lenne, mégpedig az, hogy nagy az orrom és sajnos emiatt nincs semmi önbizalmam se, ezért nem merek modellnek jelentkezni… Van rá esély, hogy a nagy orrommal együtt modell lehessek?
7. Ráduly Mónika − 2010. június 24. 12:12
Sziasztok!
Elhatároztam, hogy most már véglegesen belekezdek a modellkedésbe. Reménykedtem benne, hogy találok egy olyan oldalt, amiben megkapom azokat a válaszokat, amik szükségesek ahhoz, hogy ne csak idétlenül álljak a fotós előtt és tisztában legyek az elkezdéshez való fontos információkkal. Szerencsére rátaláltam erre az oldalra és a legtöbb kérdésre(ha nem mindre), megkaptam a választ.
Még mindig nagyon izgulok, hogy vajon sikerül-e egy kiváló modellé válnom.
Nagyon köszönöm a cikkeket.
8. Leiter Anita − 2010. július 14. 17:36
Sziasztok!!
Én is elhatároztam szeretnék fotómodell lenni.Tudni valló azt hittem hogy sikerül hisz egy fotózáson túl is lettem ami nagyon jól sikerült megvoltak elégedve velem.De ez idő alatt rengeteg pénzt kértek tőlem én naivan hittem nekik.Utána már nem is hívtak nem kerestek a pénzem is oda lett!!Szeretnék még modell lenni de nem bízok már az ilyesmikben.Vajon lehetek igazi modell anélkül hogy átvágnak???
9. Treznai Csilla − 2010. július 14. 22:49
sziasztok:)
hat mind jo es iagaz ami ide le van irva..:)…es igyekszek azert h egsyzer modell lehesek:D:)
10. Niki − 2010. július 31. 19:24
Kedves Krisztián!
Nekem minden álmom,hogy modell lehessek.Teljes mértékben elszántam magamat,rengeteg infót elolvastam róla,mindig nézem a modellekről a híreket.Csak egy bajom van…157 cm vagyok.14 éves.Most elterveztem,hogy Aug.10-én elmennék az Elite Model Look castingjára.erre nem kell jelentkezni csak elmenni a helyszínre.a súlyom azért nem írtam le mert most a spenót diétát csinálom,és van rajta, egy kis felesleg úgyhogy le szeretnék menni 47 kg-ra.ha 10.-éig nem fogyok le,akkor sem búsulok mert akkor szeretnék regisztrálni a Facemodel modellügynökséghez és ha ott nem válik be akkor az MCM modellügynökséghez.ezekről esetleg tudnál mondani pár információt?? nagyon köszönöm.kérlek minél hamarabb írj.
11. Szalay Krisztián − 2010. augusztus 1. 08:21
Kedves Niki!
Örömmel olvastam, hogy ennyire tudatosan állsz a dolgokhoz. Ez nagyszerű, csak így tovább! A külső adottságról inkább az ügynökségeket kérdezd, akik majd munkát fognak neked közvetíteni, hiszen az ő elvárásaiknak kell megfelelned majd. Sajnos nem tudok segíteni abban, hogy az általad említett ügynökségekről bármit is mondjak, mert ehhez nincs jogom. A honlapon is és a letölthető anyagban is leírtam, hogy mik azok, amikre érdemes odafigyelni. Ha ezeket szem előtt tartod, akkor nem igazán érhet kínos meglepetés.
12. Niki − 2010. augusztus 1. 12:41
köszönöm.
és igen,nagyon elszánt vagyok
13. Szalay Krisztián − 2010. augusztus 1. 13:21
Nagyon szívesen és sok sikert kívánok!
14. Fatima − 2010. október 24. 11:27
Amikor bemegyek egy castingra, hogyan köszönjek?? (15 éves vagyok) Sziasztok, Jó napot, helló???
15. Bogi − 2010. október 27. 15:27
Kedves Krisztián!
Én is az Angel face-re szeretnék menni de nem tudom hogy az jó ügynökség e, vagy hogy érdemes e elmenni
nekem ez az első castingom .14 éves vagyok 167 cm és 44kg szerinted bejuthatok?
16. Szalay Krisztián − 2010. október 29. 11:15
Kedves Bogi! Így látatlanban sajnos nem tudok erről nyilatkozni. Valószínűleg azok tudnának érdemben mondani bármit is, akiknek van tapasztalatuk a szóban forgó ügynökségről.
17. Krisztián − 2010. október 31. 19:51
Üdv!! A nevem Krisztián!! Nagyon érdekel a modellkedés és féltem belekezdeni, de elegem lett az álmodozásból és folyton azon agyalni, hogy nekem menne e ez a szakma vagy mégsem. Ezért elhatároztam, hogy kedden elmegyek egy Castingra és meglátjuk mi sül ki belőle! Csak van pár dolog amiben nem vagyok biztos és tanácstalan vagyok! Például fogalmam sincs, hogy mégis milyen ruhában kell megjelenni egy válogatáson! Egészen laza, hétköznapi, vagy esetleg kicsit elegánsabban ruhában?
18. Rózsavölgyi Lilla − 2010. november 2. 10:24
Sziasztok!!!Én is nagyon szeretnék egyszer egy ilyen fotózáson részt venni!!!Kaptam már pár ajánlatot de nem fogadtam el…lehet,hogy butaság volt??Nagyon szeretnék én is ebben a körben mozogni!!!Sziasztok!!Puszi
19. Szalay Krisztián − 2010. november 3. 21:22
Szia! Ajánlom figyelmedbe Az első casting cikkünket!
20. edith − 2010. november 14. 16:24
Sziasztok….igen nekem is nagyon sokszor meg fordult fejembe h kiprobalanam a modelkedest ha egyszer lehetne! Sokkan mondtak h nagyon tehetseges lennek benne mivel nagyon szeretem csinalni! Remelem majd egyszer nekem is ossze jon!
21. Dóraa − 2010. november 20. 14:01
Kedves Krisztián!Én már régóta szeretnék modell vagy színész lenni.már voltam színészképző iskolában is,de az egy nagy becsapás volt.nem tudsz egy jó helyet ahova jelentkezhetnék az alapok már megvannak.(színészi szakma is jó lenne) Üdv:Dóraa
22. Encii − 2011. február 18. 09:50
Sziasztok!
Kedves Krisztián!Még csak 1 pár napja kezdtem el olvasni ezt az oldalt, de nagyon örülök hogy rátaláltam mert kellő önbizalmat adott nekem abban, hogy belekezdjek életem legmeghatározóbb munkájára. De nem igen tudom hogy
ebben a szakmában a fiatalabb lányoknak is van esélye a folytatásban..
Mi véleményede? Szerinted egy 13-éves 45kg-os és 163 cm-es lány építhet karriert? Köszönöm.
23. Szalay Krisztián − 2011. február 18. 13:11
Szia Enci!
Nagyon örülök neki, hogy tetszik a magazin, az meg pláne, hogy még hasznát is vetted. Írtad, hogy “De nem igen tudom hogy ebben a szakmában a fiatalabb lányoknak is van esélye a folytatásban.” Mármint milyen folytatásra gondolsz? A fiatalság az nem hátrány. Egyfelől azért, mert egyre fiatalabb modelleket alkalmaznak, másfelől meg egy fiatal modell minden pillanatban idősebb lesz. Ha túl fiatal, akkor legfelejbebb még vár egy kicsit, de idősebb lesz. Nem tudja elkerülni. Viszont egy idősebb modell már nem lesz fiatalabb, tehát még előnyét is élvezheti ennek. Hozzáteszem, hogy 13-14 éves korban nyugodtan el lehet kezdeni a modellkedést. Nem árt minél korábban belekóstolni. Persze ésszel.
Az utolsó kérdésedre azonban nem tudok válaszolni. Hasonlót kérdeztél, mintha feltennénk azt a kérdést, hogy “szerinted egy 13 éves autóval, aminek 4 kereke van, van benne kormány is, elég jól néz ki, lehet közlekedni?”
A gyakorlatban minden kiderül.
Sok sikert kívánok hozzá!
24. Klaudia:) − 2011. június 22. 12:46
Nekem is nagy álmom az,hogy modell lehessek csak az abökkenő hogy az anyám ennek nem örül,sőt nem is engedi.Mondjatok pár tanácsot légyszí hogy vegyem rá….?
25. Niki − 2012. január 15. 18:48
Szia!
Én is nagyon meg kedveltem ezt a szakmát 1-2 év múlva szívesen belefognék.Csak hát nekem az a problémám..,hogy én fotó modellnek mennék az emo scene stílusban és nem találtam ilyen ügynökséget Magyarországon.Külföldre pedig nem mehetek el..Magyarországon is foglalkoznak ezzel a stílus irányzattal? :\ és kb. milyen test alakkal lehetne esélyem? (159cm magas vagyok) kb súlyilag is ? meg magasság? Köszönöm..és elnézést ha ezek nem ide tartoztak :’D
26. Bella − 2012. január 27. 19:55
hello. Bella vagyok 13 éves.
régebben letettem egy modellvizsgát és azóta imádom ezt a szakmát nagyon elszántan szeretném újrakezdeni de félek nem vagyok elég “tökéletes” hozzá. Barátnőim rengetegszer mondták hogy jólennék de eben nem vagyok bíztos abban viszont igen hogy újra akarom kezdeni… Ha lenne valami esélyem rá nagyon szívesen elfogadom a tanácsokat mert csak jók lehetnek és szeretném tényleg ha sikerülne … imádom ezt csinálni!