Generációjának egyik legsikeresebb tagja. Nemzetközileg ismert és elismert, hazánkban is népszerű divattervező. Ruháit pedig már viseli Charlize Theron, Lucy Liu és Selma Blair is. A gyermekkori becenevéből mára már divatmárkává lett Nanushka kollekciók mégis Budapesten állnak össze. A tervezőnő, Sándor Szandra továbbra is itt érzi jól magát, innen indítja útjára álmait.

Közgazdásznak szánták a szülei, de már a középiskolában tudta, hogy divattervező szeretne lenni, ruhákkal akar foglalkozni. Választása éppen ezért esett a London College Of Fashion-re, ahová felvételizett, és tehetsége elismeréseként fel is vették. Elsőre. Így érvényesült a gyermeki és a szülői akarat is: Szandra kiválóan megtanult angolul, miközben a divat metropoliszának egyik legszínvonalasabb divatiskolájában képezte magát.
A diploma után nem tétovázott, hazajött. Nem akart Londonban maradni. Úgy érezte, itt és innen akarja megvalósítani a terveit. Megérzései pedig nem csalták meg. Az induláskor hathatós szülei segítséggel és családja feltétlen támogatásával megalkotta a Nanushka márkát. Kollekciói pedig innen, Budapestről eljutottak a legnevesebb divatkiállításokra és divathetekre, ott képviselve a magyar tervezőnő átütően eredeti ízlésvilágát.
Az egyedi látásmódot, a letisztult stílust, a különleges szabásvonalakat, a funkció prémium fokozatát a tervezőnő ösztönösen alkalmazza. A külvilágból feléje érkező impulzusokat saját szigorú szűrőjén engedi át, így lehetséges, hogy a trendérzékeny fiatal lány olyan érett kollekciókkal rukkol elő, amelyek rendre a magazinok címlapján kötnek ki.
Munkáiban egyszerre van jelen a játékosság, a pimasz kihívás és a visszafogottság. Szívesen manipulál szokatlan anyagokkal és szokatlan formákkal, kontrasztokkal, s ezek együtt igézően hatnak. Olyan darabokat kínál, melyek viselése nem köthet semmilyen etiketthez, amelyek szabadságot sugároznak, és amelyeket viselve nem változik meg az ember személyisége. Épp ellenkezőleg. Az ember határozza meg a ruhát.
A Nanushka népszerűségére jellemző, hogy több olyan üzlet is érdeklődik a kollekció darabjainak forgalmazása iránt, amelyek profilja inkább a mainstream öltöztetés felé hajlik. Ám a Nanushka nem enged. Sándor Szandra vallja, a minőség a mennyiség felett áll, és fontos, hogy ne zárják semmilyen erőltetten felcímkézett stílusdobozba. A saját útját járja, úgy alkot, ahogy éppen aktuálisan kedve tartja: most éppen elegánsabb kontúrt ad a kollekciójának. Az elképzelés pedig szépen működik. A Nanushka modelleket jelenleg Budapest mellett New Yorktól Tokióig számos helyen lehet kapni.