Nem egyszer kérdezted már tőlem, vajon milyennek látnak téged az emberek? Hát kezdjük az elején.

Nőnek túl magas vagy és sovány, igazi égimeszelő. Karjaid hosszúak, a csuklód igen csontos. Azt mondják, szúr a könyököd is.

A nyakad vékony, a fejed meg olyan tojásforma. Kiugró arccsontod afféle tatáros külsőt kölcsönöz a kinézetednek. Micsoda paradoxon: magas és egyben tatár!

Az ajkaid ellenben húsosak, vastagok, mintha örökké a napon lennél, és azt hajtogatnád: pfű de meleg van, pfű de meleg van, és fújnál is hozzá.

A szemeid? Hát lehet ezekről a szemekről megfeledkezni? Nagyok, és úgy bámulnak az emberre, mintha be akarnák kebelezni. Én mondom, ijesztő. És az a sok, sűrű szempilla! Csoda, hogy kilátsz alóluk.

Az orrodról ne is beszéljünk. Nem csak görbület van rajta, de ráadásul még a vége is hegyes. Ezért tudod mindenbe olyan jól beleütni.

A fogaid aprók, de rengeteg van belőlük. Olyan egészségesek és erősek, hogy ijedtében még az alma is becsukja a szemét, mielőtt beléharapsz.

A füleid? Vannak egyáltalán? Jól hallasz? Lehet ilyen apró fülekkel a tér zajait érzékelni?

Haj, haj. Hát elég nagy gubanc van a fejeden, mit tagadjuk, egész a válladig ér. Fésűre nem telik? Biztosan fodrász sincs az ismeretségi körödben.

A melleid, és most félre a prüdériával, az átlagos ízlés szerint, kicsik. Na, de még nőhetnek!

A hasad lapos, a csípőd keskeny, a derekad alig látszik. Sokat éhezel?

A combod hosszú, na de hová szaladsz vele? A gátakadályt valószínűleg jól vennéd, de vajon táncolni tudsz-e velük? Nem félsz, hogy összeakadnak a lábaid?

Különösen, hogy nem csak a kezed, de a magasságodhoz képest, a lábfejed is apró. Biztonságosan megállsz ezeken az apró talpakon?

Hát röviden, azt hiszem, ilyennek látnak az emberek. Tudom, hogy nem túl hízelgő a kép, de ez van.

És hogy én, hogy én milyennek látlak? Ja, hát miért nem ezt kérdezted? Az egy egészen más történet.

Szerintem, a termeted nyúlánk, mint a fiatal jegenyéé. Vékony vagy, ezáltal karcsú és kecses is, akár a hajlékony nádszál.

Nyakad az egyiptomi királyné, Nofertiti hattyúnyakát mintázza, arccsontod igazi karaktert ad külsődnek.

Nemes vonásaidat fokozza a római arcél, orrod hajlott vonala büszke jellemre utal.

Ajkaid duzzadtsága érzékiséget sejtet, természetes, érett gránátalma színe csak kihangsúlyozza fogaid hófehérségét. Az ember folytonos késztetést érez ezen ajkak csókolására, s átélni az édes fájdalmat, amit az alma átél, mikor fogaid belémélyednek.

A füleid apró ékszerek. Még nem mondtam? Örülhet az a fülbevaló, mely érdemesnek találtatik arra, hogy beléakasszák.

A szemed két hatalmas, sötétvizű tó, melynek mélységében az ember örökre elmerülni vágyik. Sűrű szempilláid fiatal fenyőerdőt juttatnak eszembe, melynek fái között néha megcsillan a tó tükre.

A hajad szépséges, élő zuhatag, vétek lenne kiegyenesíteni és lefésülni, csigái a hullámzó tengeri világot juttatják eszembe, és tudod, én a tenger szerelmese vagyok.

A melleid sose legyenek nagyobbak, mert így pontosan a tenyerembe illenek. Kedvesek, kicsik és gömbölydedek, mit az alma, és tudod, én nagy gyümölcsimádó is vagyok.

A karjaidon cseppnyi háj nincs, izmosan formáltak. Jó dolog a hosszú kar, többet ölel az emberből.

Hogy könyököd szúr-e, erről nyilatkozni nem tudok, mivel még sohasem voltál tőlem könyöknyi távolságra, mindig szorosan simultál mellém.

Karcsú csuklódat akár két újjal is átfoghatom, s kezed afféle könnyű madártestként pihen az én nagy, erős tenyeremen.

Lapos hasad, karcsú derekad, keskeny csípőd szobrász után kiált, hajlékony mozgásuk magában hordozza a melódiát. És kívánhat-e nő többet, mint hogy azt mondják róla, hosszú combú, párducléptű nőstény.

Végül, hogy a lábaid, kezeid aprók? Épp azáltal finomak és kecsesek. Előbbiekkel puhán lépdelsz, mintha nem is a földön járnál, utóbbiakkal finoman simogatsz, mintha mindig kényeztetni akarnál engem.

Én ilyennek látlak, mert a szerelmem vagy, és ezért én vagyok a te szépséged záloga.

Mester Györgyi
(pályázati munka)