Elképzelek egy világot. Egy olyan világot, ahol, ahol tényleg nem a méret a lényeg. Ahol nem léteznek kövér s sovány emberek, ahol megszűnnek a sztereotípiák és az előítéletek.
Ahol a nők végre kiléphetnek, a társadalom által gerjesztett skatulyából s ahol végre mernek önmaguk lenni. Ebben a világban nem létezne, a bűntudat egy-egy süti elfogyasztása miatt s nem ismernénk a lelkiismeret-furdalás fogalmát.
Azonban ez a világ nem létezik és egészen addig nem is fog, míg egyetlen nő is elégedetlen a testével. A probléma eleve ott kezdődik, hogy a média és a női magazinok által alkotott női ideál merően eltér a valóságtól. Jelenleg a tökéletes test definíciója a 90/60/90. A nők pedig eme kombináció elérésért küzdenek megszállottan. Ettől pedig frusztrálttá, idegessé s némely esetben depresszióssá válnak. Hiszen minden idejükben csak fogyókúráznak, sanyargatják magukat és közben megfeledkeznek a legfontosabbról. Mégpedig a boldog és kiegyensúlyozott életről.
Természetesen nem arról van szó, hogy a fogyókúra eleve elítélendő. Korántsem. Hiszen vannak olyan szituációk, amikor jó néhány kilótól való megszabadulás, akár életet is menthet. Ám azok a nők, akik a fogyókúra megszállottjai, többnyire nem szorulnának diétára, ők csupán testképzavarosak, áldozatai a 21. század nőkről alkotott képének.
A legborzasztóbb a dugig pakolt hűtőszekrény, amelybe bepillantva felvillan előttünk egy tíz évvel későbbi rémkép, ahol is kövérek és csúnyák vagyunk. Manapság egyre kevesebb olyan nő van, aki egy az egyben meg lenne elégedve magával.
Persze nem arról van szó, mindenki legyen, beképzelt s a végletekig egoista, de az egészséges önbizalom ártani nem használhat. Ahelyett, hogy 0-24 a kalóriákat számolnánk, élhetnék egy egészséges, boldog s kiegyensúlyozott életet. Alakunkat formálhatjuk, anélkül, hogy megvonnánk magunktól az étel élvezetét. Megfelelő mennyiségű sporttal egyszerre leszünk egészségesek és felszabadultak.
Bár véleményem szerint a boldogság záloga nem abban rejlik, hogy 34-es, avagy 48-as-e a méretünk. A boldogság kulcsa csupán az elfogadás, hogy képesek vagyunk-e kibékülni önmagunkkal. Ha mi elégedettek vagyunk saját magunkkal, akkor nincs az, az Isten, aki eltántoríthat minket. Én élvezem azt, amim van. Elfogadtam magam olyannak, amilyen vagyok, ennek ellenére abszolút nem tartom magam tökéletesnek. Csupán csak megtanultam élvezni az életet, anélkül, hogy minden elfogyasztott falat után bűntudatot éreznék.
Gerber Petra
(pályázati munka)
1. Crista Dóra − 2011. május 29. 23:14
A cikk valóban megragadta a 21. század globális problémáját mind női és férfi szemmel nézve. Csak az a baj, hogy valójában ez az állapot egy paradoxon is egyben, hiszen a nők csak egy újságban szereplő kép miatt, avagy egy modell iránti lojalitásból nem kezdenek el drasztikus módon fogyókúrázni, és nem szenvedik végig a fél életüket a fogyókúra miatt. Itt nem csak az önmagunknak való tetszés vezérel, -sőt- talán az legkevésbé, inkább a másoknak való megfelelni vágyás az, ami ezt teszi velünk. Igen, köztük velem is sajnos. Lehet ez a más ember az édesanyánk, a párunk, a potenciális párjelöltünk, a barátnőnk, vagy csak a “közvélemény”. Fölösleges, én is belátom, bár mondani könnyebb mint meg is tenni.
A férfiak is, az utóbbi időben -szintén sajnos és tisztelet a kivételnek (!)- csak hátradőlnek, és hagyják, hadd diktálja az aktuális divat a nők stílusát, beleértve a testsúlyukat is. Lehet hogy butaság, de az a véleményem.
Kedves nem divat-bolond férfiak! Ezúton szeretnélek megkérni, és bátorítani titeket, ha nektek tetszik a párotok, vagy a környezetekben élő lányokat csinosnak tartjátok, ne tartsátok magatokban! Nem leszünk attól még túlzottan magabiztosak, ha néha-néha kapunk a nem teljesen “tökéletes” alakunkra némi bókot. Maximum megspórolhattok nekünk egy kis depressziót, szorongást, szégyenérzetet.
Arról nem is beszélve, hogy szerintem a nőiesség nem a kiálló bordáknál, csípőcsontnál, beesett arcnál kezdődik.
Tetszett a cikk Petra!