Nagyon fontos, hogy testünket és bőrünket ne csak kívülről, hanem belülről is ápoljuk. Ehhez azonban nélkülözhetetlen, hogy egészségesen táplálkozzunk és vitaminokban gazdag ételeket fogyasszunk. Néhány vitamin különösképp jó hatással van a bőr, haj és körmök egészségére, amelyeket szépségvitaminoknak is neveznek.
A különböző kereskedelmi egységekben jókora mennyiségű szépségvitamint találhatunk. A csomagoláson lévő feliratok szerint ezek a készítmények megőrzik szépségünket, dússá és ragyogóvá varázsolják a hajunkat, bársonyos tapintásúvá a bőrünket és még a körmeinket is erősítik. A vitaminok a szervezetben nem vagy nem megfelelő mennyiségben termelődnek, ezért folyamatos pótlásuk feltétlenül szükséges. Köztudott, hogy a vitaminok ellenállóvá teszik a szervezetet.
Az már kevésbé ismert, hogy megfelelő mennyiségben a szépségről is gondoskodnak. A napi vitaminszükséglet az életkortól, a szervezet fizikai igénybevételétől és egészségi állapotától, valamint egyéb tényezőktől (UV-sugarak, szennyezett levegő) függ. Bőrünket, mint testünk külső védőrétegét különféle vitaminokkal kell megóvnunk. Hiányuk a bőr védekezőképességének csökkenését, valamint idő előtti öregedését okozhatja.
Az alábbi vitamin ABC segítséget nyújt a „Mit mire szedjünk?” és a „Mit miben találunk meg?” kérdésekhez.
A-vitamin (retinol)
Szabályozza a faggyúmirigyek működését, védi és a fertőzésekkel szemben ellenállóvá teszi a hámréteget. Elősegíti a sejtek regenerálását, mérsékeli a bőr szarusodási zavarait. A napi 800 mikrogrammnyi mennyiségre van szüksége a szervezetünknek, amit a belsőségekből, tojássárgájából, tejből és tejtermékekből, valamint tengeri halakból fedezhetünk.
Az A-vitaminban lévő bétakarotin barnítja a bőrt, véd az ultraibolya sugarak ellen is, és a szépen csillogó szemekért is felelős. Nagymértékű hiánya farkasvaksághoz is vezethet.
B-vitamin
A B-vitaminnak nagyon sok fajtája van. A B1-vitamin elsősorban a körmöt erősíti, de a hajat és a bőrt is puhán, selymesen tartja, s a B3-vitaminhoz hasonlóan segít a fogyásban. Nagyon jó a lázcsillapítására, és kiváló a nyugtató hatása. A B2-vitamin megszépíti a hajat és a fénytelen bőrt.
A B3-vitamin (niacin) vékonyító- és szépítőszer, elősegíti az új bőrsejtek képződését, és szabályozza a test energia-háztartását. Szépíti a bőrt, és elősegíti a megfelelő kalória-felhasználást. A B5-vitamin megszünteti a pattanásokat, és az egyéb bőrszennyeződéseket. Aktiválja a sebgyógyulást, ösztönzi a bőrsejtek képződését.
A B6-vitamin csodát tesz a fáradt izmokkal. Ezenkívül hangulatteremtő,megelőzi a rossz gondolatokat, és enyhíti a stresszt. Szóval a tartós levertség és idegesség oka a B6-vitaminhiány is lehet! Nagy szerepet játszik a bőr anyagcsere folyamataiban. Hiányában kellemetlen bőrtünetekkel kell szembenéznünk. A napi 2 milligramm könnyen pótolható, hiszen számos élelmiszer, így a húsok, tejtermékek, száraz hüvelyesek, élesztő, barna liszt, tojássárgája tartalmazza. Aki jó formában akarja tartani az alakját, annak állítólag B12 -vitaminra van szüksége, mert az segíti a szénhidrát- és a zsíranyagcserét. Vérképző vitaminként a friss, pihent kinézetről is gondoskodik.
C-vitamin
Fontos antioxidáns, véd a szabadgyökök és az ultraibolya sugárzás ellen. Az összes vitamin közül ez a legkisebb, így a bőrre felvitt C-vitamin könnyen be tud jutni a mélyebb rétegekbe. Lényeges szerepet játszik az elhasznált E-vitamin újraaktiválásában. Jó eredményekkel lehet vele a ráncokat és a túlzott pigmentációt kezelni, érfalerősítő hatásának köszönhetően pedig segít a bevérzések megszüntetésében. A szükséges napi 60 milligramm vitaminmennyiséget citrusfélékből, paradicsomból, paprikából, káposztával, salátafélékkel szerezhetjük meg.
D-vitamin
erősíti a csontokat, s ezt a vitamint a szervezet az ultraibolya sugarak segítségével képezi. A napfénynek a barnuláson kívül tehát más áldásos hatása is van. A D-vitamin megtalálható a halhúsban, a gombákban, az avokádóban. 10 perc sütkérezés a napfényben és garantált a megfelelő D-vitamin szükséglet.
E-vitamin
Fokozza a kötőszövetek, a bőr és a nyálkahártya vérellátását, jótékonyan hat a bőrgyulladások gyógyításában. Sejtmegújító hatásának köszönhetően a mitesszerek és kitágult pórusok kezelésére is alkalmas. Egy felnőtt nőnek napi 12 milligramm E-vitaminra van szüksége. A napsugárzás okozta károk helyreállításában igen hatásos. Számos arckrém alapanyaga. Megtalálható a mogyoróban, a növényi zsiradékokban (napraforgó, tökmag, olíva stb.) és a hüvelyes növényekben.
Folsav (F-vitamin)
Ezt a vitamint az alvás biztosítja, amely elősegíti a vérellátást és a bőrsejtek újraképződését, gondoskodik a szövetek feszességéről. Ha sokat alszunk, akkor F-vitaminban gazdagok leszünk! Az alvás tehát a szépség egyik megőrzője.
Biotin (H-vitamin)
A napi szükséglet mindössze 1,6 mikrogramm, de hiánya elég kellemetlen tünetekkel járhat, mint például bőrgyulladás, szőrzet kihullása. Megtalálhatjuk a májban, a paradicsomban, az élesztőben és a tojássárgájában. Ha a szervezetben H-vitamin hiány lép fel, a bőr extra szárazzá válik.
K-vitamin
Igazi szépségvitamin, de a szervezetnek is létfontosságú. Rendben tartja a vérkeringést, elősegíti a véralvadást. A szervezet maga is nagy mennyiségben előállítja, de fellelhető még olyan zöldségekben, mint a káposzta, a spenót, a paradicsom vagy a kelkáposzta.
Cink
Az emberi szervezetben mintegy 2-3 grammnyi cink van jelen, ennek egy része a hajban és a bőrben. Az ásványi anyag hiánya hajhullást és bőrgyulladást okozhat. A napi 9 milligrammnyi szükségletet legegyszerűbben húsokból, májból, hüvelyesekből és tojásból szerezhetjük meg.
Ha tehát fontosnak tarjuk egészségünk és szépségünk megőrzését, akkor érdemes figyelmet fordítanunk a vitaminok nyújtotta előnyökre. Fogyasszunk belőlünk minél többet, de azért tartsuk meg a megfelelő mértéket, mert néhány vitamin túlzott bevitelével nagyobb kárt okozhatunk, mintsem gondolnánk!
Taga Márta
(pályázati munka)